Stadionok helyett közösségi kertek
2014-08-29 12:31:29

Stadionok helyett közösségi kertek

Tegnap volt a Zengő kert ünnepélyes átadója, s ez lett immár Kispest harmadik közösségi kertje. Idén gyakorlatilag az egyetlen új kertje a Városi Kert Egyesületnek, melynek vezetője több kert indításában is benne volt, de úgy alakult, hogy ez az egy maradt a végére. A megnyitóra rövid beszéddel készült, ami sikerült is.

 

„Négy évvel ezelőtt, az önkormányzati választások után, levelet írtam Budapest 23 kerületi polgármesterének, hogy alapítsunk közösségi kerteket, legyenek városi kertek. Az első közösségi kert itt kispesten alakult meg, az Első Kis-Pesti Kert, majd a második is, az Aranykatica kert, a harmadik kert Békásmegyeren, majd a negyedik kert újra a XIX. kerületben, a Zengő kert. Itt állunk most, ennek a kertnek az első szezonját ünnepeljük. Az elmúlt években felmérhetetlen mennyiségű tapasztalat gyűlt össze a városi kertekkel kapcsolatban, ebből született a Közösségi Kertek könyv, és úgy tűnik mozgalommá erősödik a városi kertek kezdeményezés, számos kert nyílt és nyílik Budapesten és vidéken is. Mindez innen indult el Kispestről, ez a minta, ezt érdemes követni. Köszönöm a Polgármester Úrnak, a Képviselő testületnek, az Önkormányzat dolgozóinak és a kispestieknek, hogy idáig eljutottunk. Köszönöm a figyelmet” - idézte a varositanya.hu

 

 

Tényleg rövid beszéd volt, igazából nincs a dolgon mit cifrázni, a kertek önmagukért beszélnek, működőképesek vagy nem. Túlélnek vagy elmúlnak. A kispesti kertek működnek.

Elindul a választási kampány sebbe - talán az egyesület által megálmodott Konyhakerti Világnap miatt - de bele fog kerülni a kampányba a közösségi kertek dolga is, bár némileg aggodalmat kiváltva a kezdeményezők részéről, hogy a politika, a kampányössztűz hasznára válik-e a pártsemleges zöldprogram. Tapasztalataik szerint csak úgy valósul meg jól egy kert, ha mögötte megegyezés, egységes akarat és támogatás van az önkormányzat részéről, nem pártharc, hanem kerületi ügy.

 

Lassan vége az idei termőszezonnak, lesz idő levonni az idei év tanulságait, fazonírozni egy kicsit a működést, és ősszel – télen nekiindulni az új kertek szervezésének, a közösségépítés elindításának, a tervezés nyugodt végig vitelének, és tavasszal szépen meg fognak nyílni az új kertek, reményeik szerint már nem csak Budapesten, hanem vidéken is.