Izgalmas kihívás az állam és a politika szétválasztása
2013-12-25 07:38:54

Izgalmas kihívás az állam és a politika szétválasztása

A Változó Világ Mozgalom különösen fontosnak tartja a törvényhozó és a végrehajtó hatalom hatékony megosztását.

 

Ez a modern demokrácia-felfogás egyik alapvető, és talán legtöbbször idézett feltétele. Mégis erre a világon talán Amerika adja az egyetlen példát, bár különböző egyéb sajátosságok (nagyrészt a két nagy párt túlhatalma)  miatt ez még ott sem fejti ki kellően kedvező hatását.

 

E két hatalmi ág radikális szétválasztása mindaddig illuzórikus marad, amíg nem eredeztetik mindkettőt a néptől, egymástól függetlenül.

 

Ennek legegyszerűbb, de nem az egyetlen elképzelhető módja lenne, ha a nép közvetlenül választja meg a végrehajtó hatalom fejét. Egy ilyen léptékű intézményi reform ma Magyarországon nem aktuális, de e nélkül is tehetők érdemi lépések a helyes irányban.

 

Éppen ezért érdemes beszélni erről.

 

Ilyen lépés lehetne legelőször a törvényalkotási mellett a parlament törvénykezdeményezési monopóliumának kimondása. (Ebben a vonatkozásban a mostani parlament komoly, bár joggal vitatott érdemeket szerzett.)

 

Egy másik lépés lehetne a szigorú személyi összeférhetetlenség szentesítése.

 

Egy harmadik lépés lehetne a pártfegyelem kiszorítása a parlamentből.

 

A törvényhozó és végrehajtó hatalom megosztása nem lehet egy izolált reform. Más megosztások és szétválasztások nélkül hatástalan lenne, más megosztások viszont megsokszorozhatják annak hatását. Ilyen szempontból az állam és a politika szétválasztása az egyik legizgalmasabb kihívás.

 

Bővebben

 

 

MTI